Új lakásba új légtisztító kell

Minthogy nemrég költöztünk be az új lakásba, sok mindent kell még beszereznünk, hogy véglegesen azt mondhassam: most már teljesen berendezkedtünk. Eddig például nem volt légtisztító berendezésünk, de mivel hamarosan érkezik a baba – és neki csak a legjobbat szeretném adni mindenből – most elszántuk magunkat arra a férjemmel, hogy erre is beruházunk.

Őszintén szólva nem sokat tudtam erről a kategóriáról eddig, így a neten kellett utána néznem. Egy kis keresgélés után végül ezt a webshopot választottam ki: Légtisztító, légmosó vásárlás – BestMarkt.

Azért tetszett meg, mert oldalt rá tudok szűrni a legfontosabb szempontokra és így a számunkra legrelevánsabb termékeket dobja csak ki. Például ki tudom választani a szoba méretét, ahova a készüléket tenni fogom. Ez nyilvánvalóan a gyerekszoba lesz, ami esetünkben 15 négyzetméter, így be is pipálom. Mivel gyártóban így elsőre nincs preferenciám, erre nem szűkítek. Szeretnék viszont ionizátort, úgyhogy azt bejelölöm, hogy legyen. Fogyasztásban viszont nyilván a lehető legalacsonyabbat szeretném, hiszen mostanában rengeteg kiadásunk volt és lesz.

Ezek alapján ki is dobta a rendszer, hogy számunkra ez a termék lehet a megfelelő: TaoTronics TT-AP001 légtisztító (15 m2). Azt írják róla, hogy 99%-ban eltávolítja a szoba levegőjéből az allergéneket, polleneket, penészt, füstöt és a port is. Hát kár, hogy erről nem tudtam hamarabb. Van kétféle zajszint funkciója, egy hangosabb nappali és egy halkabb éjszakai. Hát lehet, hogy én azért csak nappalra fogom bekapcsolni, szeretem, ha éjszaka teljes a csend és a nyugalom. Ezen kívül négy féle sebesség fokozata van, keveset fogyaszt és még hangulat világítást is tudok rajta kapcsolni.

Az ára egyébként teljesen baráti, 27 ezer forint, az még nekünk is belefér, cserébe a tiszta levegőért és a nyugalomért, hogy a babánk nem szív be semmi káros anyagot. Bár csak két kiló, de én most házhoz szállítást fogok kérni rá, mert várandósan épp elég a napi bevásárlást haza cipelni. Ez plusz 1500 Ft-omba fog kerülni, de hát ez még elmegy. Szerencsére tudok online kártyával fizetni, így csak a futárt kell majd várnom kb. 2 munkanap múlva. És még egy év garanciát is adnak rá, így még nyugodtabb vagyok.

Azt hiszem, hogy ha kipróbálás után is minden úgy lesz, ahogy a weboldalukon írják, akkor a többi kismama barátnőmnek is ajánlani fogom, hogy innen vásároljanak: Légtisztító, légmosó vásárlás – BestMarkt.