Nyílászáró csere mellé pár új gép is jól jön a cukrászdába

A vírus alatti időszakot a vendéglátó ipar csúnyán megsínylette. Ugyan lehetett különböző támogatásokat és segélyeket igénybe venni, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy bizony, sokaknak el kellett küldenie a munkatársakat, vagy akár teljesen csődbe is jutottak. Nekem nagy szerencsém volt olyan szempontból, hogy már jó ideje nem költöttem semmi pluszra a cukrászda keretein belül, így volt annyi megtakarításom, hogy ezt az időszakod épségben átvészeljem. Sőt mi több, most, hogy végre kinyithattunk, úgy döntöttem, javítok is a cukrászda helyzetén. A nyílászárók mellett még gépeket is akartam cserélni/hozni, hogy javítsak a munka környezeten.Ezt pedig az Rdealer hu segítségével terveztem megtenni, ahol már jó ideje kinéztem magamnak mindent, amit rendelni szerettem volna.

Az Rdealer hu ugyanis egy olyan élelmiszeripari gépeket árusító cég, akik többek között a különböző sütő, hűtő és mosogató gépeket tudják biztosítani az üzletekben. Mivel jobban olyan cégekre szakosodtak, akik a vendéglátásból élnek, nem pedig csak az otthon sütögetőknek, a gépeik nagyon modernek és professzionálisak. Ez pedig az áraikból is meglátszik. Egy millió alatt ugyanis nem nagyon találsz például fagyi gépet, vagy fagyi tartó vitrint például. Persze ez mind várható is, hiszen a cukrászdák, fagylaltozók számára ezek a felszerelések elengedhetetlenek a megélhetésük szempontjából.

Szóval, ha valaki olyan olvassa ezt a posztot, aki hozzám hasonlóan cukrászdát üzemel, vagy esetleg fagyizót akar nyitni, és jó áron szeretne felszerelést kapni hozzá, az mindenképp látogasson el az Rdealer hu oldalára. És azért emeltem ki, hogy jó áron, mert az átlagembernek ugyan egy millió forint soknak tűnik, de ha jobban bele gondol az ember, ez egy sok évig működő berendezés, ami az üzlet sikerességétől függően meghozza a maga árát, arról nem is beszélve, hogy enélkül akár a cukrászda sem működik. megolvadnának a sütemények, a készítésük sokkal lassabban menne, nem érné meg nálunk vásárolni. Plusz mivel itt nem csak vadonatúj gépeket lehet kapni, akár még az eredeti ár töredékéért is vehetsz kevéssé használt berendezést. Persze, ezt mindenkinek magának kell mérlegelnie.

A cég maga tapolcai központú, akik itt ezen az oldalon árulják a használt és új különböző gasztronómiai berendezéseket. Hogyha rendelsz tőlük, akkor egy előzetes megbeszélés alapján még a szállításban is tudnak segíteni, ha rászorulsz. Én bizony rászorultam, és nagyon kedvesen ki is segítettek mindenben.

A termékekre természetesen garancia is vonatkozik, hiszen ezek nem olcsó dolgok. Az újonnan vett berendezésekre egy év, míg a használt termékekre 3 hónap garanciát tudnak biztosítani. Ilyen esetekben nem árt, ha a gépet már aznap leteszteled, megnézed, minden rendben van-e vele. Mivel ezek sokat használt gépek, hamar kiderül, ha valami problémájuk van esetleg, bár én használt gépet vettem, és már három hónapja használom, semmi baját nem látom. A fagyi gépek esetében esetleg van esély esetleg kicsúszásra, mivel a fagylaltnak van egy időszakos kereseti cikk, így az év nagy részében a gép maga csak áll használat nélkül, mert kinek van kedve decemberben fagyizni, rajtam kívül?

Persze, ahogy már említettem, ha nem a sütimesterkedés a te specialitásod, akkor sem kell, hogy egyből sarkon fordulj, hiszen  a jégkása gépek; jeges-, és forró italokat készítő gépek forgalmazása és a fagylalt,- és jéggépek mellett a pizzakemencék, mérlegek, robotgépek, húsipari gépek, sütőipari gépek, nagy-konyhai és kereskedelmi gépeket is egyúttal forgalmazzák. Itt érdemes észben tartani, hogy ezek többsége ugye nagyiparra van kitalálva, így a hobby vagy családi sütő-főző emberek ne innen rendeljenek szerintem, mert a hajuk égnek áll majd az áraktól. De, ha a vendéglátás valamelyik szegmensébe tartozol, ahol ezeknek a gépeknek valamelyikére rászorulnál, nyugodtan keresd fel az Rdealer hu weboldalát, és nézz körül. Igen magas színvonalú, minőségi gépeket találsz majd itt.

Ahogy mondtam én nagyon meg vagyok velük elégedve, és remélem, ha te is veszel tőlük majd valamit, te is ugyan így meg leszel velük elégedve. Ha pedig tudsz olyan emberről, aki örülne egy ilyen oldalnak, mert vendéglátásban dolgozik, fejleszteni akarja az üzletét, esetleg jobbá akarja azt tenni, nyugodtan küldd át neki a fenti linket. Egy kukkantást megér.