Elkészültek az új ablakok, megleptem magam egy ránctalanítóval

A férjemmel, Tibivel nemrég estünk túl az egész ház nyílászáróinak cseréjén. Nagy befektetés volt, de persze megérte, hisz nem csak gyönyörűek lettek az új ablakaink, de abban is biztosak lehetünk, hogy télen a fűtésszámláink ezentúl lényegesen kisebbek lesznek.

A munka elkészültével mindketten meg akartuk magunkat lepni kicsit, Tibi végül egy új bukósisakot vett magának, én pedig egy jobb fajta ránctalanítóval leptem meg magam. A terméket egy barátnőm, Ági ajánlotta, és bár nem olcsóbb kozmetikumok közé tartozik, nagyon nem bántam meg, hogy megvásároltam, mert tényleg hatásos.

Egy speciális összetevőkből álló, olasz szérumról van szó, amit a Laumar fejlesztett, s aminek egyik hatóanyaga, az Argirelox peptid még egy kozmetikai gálán is díjnyertes lett. Ágit egyébként a szem alatti karika eltüntetése érdekelte elsősorban, és így akadt rá erre a krémre, ami a duzzanatok és karikák eltüntetésében is rendkívül hatékony.

A megrendelése egyszerű, és a kiszállítás ingyenes az ország teljes területén. A honlapon rendelők ráadásul kedvezménnyel vásárolhatják meg, sőt, még harminc napos pénzvisszafizetési garanciát is vállal a gyártó. Ha tehát valakinek nem válik be a termék, akkor a vásárlástól számított harminc napon belül csupán vissza kell küldenie a szérum legkevesebb kétharmad részét, és már vissza is utalják számára a teljes vételárat. A vásárlónak ilyenkor tehát kizárólag a szérum visszaküldésének postaköltségét kell megfizetnie.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez a legritkább esetben fog csak előfordulni, ugyanis az InstanTENSE mind a szem alatti karika eltüntetése, mind a ráncok kisimítása terén a tesztek szerint is eredményesnek mutatkozik. A honlapon is látható, ellenőrzött vásárlói vélemények szintén arról tanúskodnak hogy a megrendelők túlnyomó többségének abszolút bevált a készítmény, és én is csak jókat tudok róla mondani.

A pár percen belüli hatás valóban látványos, szóval ha te is meglepnéd magad egy ilyen szuper hatékony krémmel, akkor a Laumar készítményét mindenképp érdemes fontolóra venni.