Ablak a jövőre: napelem rendszer

Pici gyerekkel vágtunk neki az otthonunk korszerűsítésének. Mondanom sem kell, nem a legkönnyebb feladat. Mindig jókat mosolygok azon, amikor eszembe jut, hogy a kisfiam egyszer egy autós utunk során lelkesen felkiáltott egy napelem rendszerre mutatva: “Ablak!” Természetesen a két és fél éves gyerekemnek nem kezdtem el magyarázni az ablakok és a napelemek közti különbséget, bőven tele volt a fejem így is a munkálatokkal, de amint ovis lesz, szeretném a környezetvédelem témakörén belül beemelni a fenntartható energiát is a listába, itt pedig jöhet majd a napelem rendszer. Addig pedig marad a várakozás, hogy végre-valahára a ház összes új ablaka és ajtaja a helyére kerüljön.

A következő projektünk pedig a már említett napelem rendszer lesz. A múltkor egyik barátom hívta fel a figyelmemet erre a szuper weboldalra, ahol többek közt a sharp napelem rendszerről írnak. Nem csak arról tájékoztatnak részletekbe menően, miért jó a napelemes rendszer, hogyan és mennyi idő alatt tud megtérülni, milyen különböző elemekből áll és hogyan működik, hanem egy kapcsolatfelvételi űrlap kitöltésével mi magunk is elindulhatunk azon az úton, hogy a napelem rendszer tulajdonosok egyre növekvő táborának részeseivé váljunk. Az ország bármely részéről elindítható a folyamat, ugyanis megyei képviseletek segítségével történik az alkalmassági felmérés, illetve ha minden jól megy ezen a helyszíni felmérésen, akkor maga a napelemes rendszer telepítése is.

Természetesen megvannak az ajánlott, ideális paraméterek a telepítéshez. Mindenképpen előnyös, ha déli vagy DK-i, DNY-i tájolású helyről beszélünk, illetve a dőlésszög is nagyon fontos és döntő tényező. Szerintem sokan nem tudnak erről – bevallom, a honlapra való látogatásom előtt nekem sem volt meg ez az info -, de napelemes rendszert nem csupán tetőre, hanem akár a földre is lehet telepíteni. A sharp napelem egy külön menüpontot is kapott a site-on, ahol többek között az elsőre bonyolult fogalomnak tűnő fotovoltaikus rendszer rejtelmeiről is olvashatunk. Mindez a napelem működésének első pillérét takarja, amit az inverter tesz teljessé. A sharp napelemes rendszer megújuló energiaforrásként biztosítja otthonunk szükséges áramellátását, és akár pár kattintással is belevághatunk a folyamatba! Mindez a legnagyobb szakértelemmel és körültekintéssel, gazdaságos és biztonságos módon. Nagyon örültem, hogy ennyi információt találtam ezen a honlapon, igazán értékes tartalmat szolgáltatnak. Biztos vagyok benne, hogy hasonló alapossággal végzik a kitelepítést is.