A nyílászáró vásárlásánál találkoztam a selfiegéppel

selfiegep.hu/fotosarok

Egy régi építésű társasházban laktam már évek óta, amit nagyon szerettem mert csendes volt, ugyanakkor közel volt mindenhez. Egyedül a fránya nyílászárókkal gyűlt meg a bajom, különösen télen. De nemrég végre eljött az idő: megengedhettem magamnak, hogy új ablakokat és ajtót szereltethessek be. Elkezdtem hát keresgélni, és meg is találtam egy nyílászárókat forgalmazó cég honlapját. A hirdetés szerint nyílt napot tartanak a hétvégén, ahol a Selfiegép.hu jóvoltából lesz lehetőség selfiet készíteni az ajtókkal, ablakokkal. Nagyon jópofának találtam az ötletet, elhatároztam, hogy elmegyek körülnézni.

A Selfiegép.hu említése felkeltette az érdeklődésemet, mivel rendezvényszervezőként dolgozom. Nagyon tetszett az oldal, a selfiegep.hu/fotosarok résznél le is ragadtam, mert nagyon tetszett a fotósarok ötlete. Többször előfordult már, hogy egy-egy rendezvénynél nagyon nehezen találtam megfelelő fotóst, vagy, hogy megbízók szerették volna, ha rögtön adhatnak egy példányt a vendégeknek, például a közös csoportképről. Az oldalon talált infók alapján, a Selfiegép berendezése megoldhatja ezt a problémát. El is mentettem a selfiegep.hu/fotosarok oldalt, hogy majd miután a nyílt napon kipróbáltam őket, jobban belemélyedek a témába.

Egy selfiet az új bejárati ajtóval?

Amikor odaértem a nyílt napra már elég sokan voltak. Több helyen is fel volt állítva egy-egy selfiegép, és a vásárlók a kiválasztott ajtóval vagy ablakkal tudtak közös képet csinálni, amit azonnal meg is kaptak. Hosszas nézelődés és keresgélés után én is megtaláltam a megfelelő ablakot és bejárati ajtót. Természetesen én is készítettem selfiet az ajtómmal és az ablakommal is, majd leültem az egyik ügyintézőhöz megbeszélni a szállítást és a beszerelést. Az egyeztetés után megkérdeztem tőle, hogy mennyire volt macerás, bonyolult leszervezni a fotósarkokat, hogyan oldották meg a berendezés felállítását. Azt mondta az ügyintéző, hogy minden nagyon gördülékenyen zajlott. Az űrlap kitöltése után, egy napon belül válaszoltak, és küldték az árajánlatot is. A fotósarkok felállítása pedig körülbelül 20 percet vett igénybe, gépenként. Túl sok helyet sem igényeltek, egy fotósarokhoz 3×3 méterre volt szükségük. A beüzemelés után pedig a Selfiegép.hu kollégája a bérlés időtartamára végig marad segíteni, hogy ne legyen fennakadás.

Ráadásul még vicces, színes kellékeket is hoztak, hogy még jobban fel lehessen dobni a nyílászárókkal készült képeket. Emellett az előzetes egyeztetésnek megfelelően, minden elkészült és kinyomtatott selfien megjelent a cég logója a dátummal, egy szép kerettel együtt. A szolgáltatás továbbá nem korlátozza a kinyomtatott selfiek számát, tehát nem kell attól tartani, hogy az utolsó vásárlók kimaradnak a mókából. Megköszöntem az információt, és elindultam hazafelé.

Az új kedvencem: a selfiegép

Amikor szerelték be az új nyílászáróimat, épp egy nagyszabású családi találkozót szerveztem. Sajnos a fotós az utolsó pillanatban lemondta, de nekem már kész volt a tervem. A selfiegep.hu/fotosarok oldalát átküldtem a megbízóknak, hogy mit szólnának egy ilyen megoldáshoz. Gyorsan kötélnek álltak, megörülve, hogy a problémát ilyen gyorsan és könnyedén meg lehetett oldani. Kitöltöttem hát a Selfiegép weboldalán az űrlapot, és egy napon belül fel is vették velem a kapcsolatot. Kiválasztottuk a megfelelő hátteret, illetve megnéztük, hogy a helyszínen hol lehetne felállítani a fotósarkokat. Végül arra jutottunk, hogy egyet teszünk a teraszra, és egyet pedig a tánctérhez közel. Emellett elküldtem nekik a család címerét, és a pontos dátumot, hogy azok mindenképpen legyenek rajta a kinyomtatott képeken.

Azt is leegyeztettük, hogy majd néhány rövidebb felvételt is készítsünk, hogy GIF is készüljön az eseményről. És természetesen, kértem a vicces kellékeket is, mert biztos voltam benne, hogy nagy sikert aratna a családi találkozón. Azt is elmondták, hogy bár nagyon egyszerű kezelni a gépeket, ennek ellenére az egyik kollégájuk végig ott lesz, hogy segítsen.

Izgatottan vártam, hogy hogyan debütál a selfiegép a rendezvényemen. A Selfiegép munkatársai pontosan érkeztek, és 20-30 perc alatt fel is állították a fotósarkokat, minden a megbeszéltek alapján zajlott. Megérkeztek a vendégek, elkezdődött a mulatság, mindenki nagy lelkesedéssel ment kipróbálni a selfiegépeket. Az esemény ötletgazdája gratulált az ötlethez, azt mondta, hogy jobban nem is lehetett volna pótolni a fotóst. Kérdezte, hogy hogyan jutott eszembe, hogy őket kérjem fel. Mondtam, hogy egy nyílászárókat forgalmazó cég nyílt napján találkoztam velük, ahol nagyon dicsérték a munkájukat. Én is megnéztem a selfiegep.hu/fotosarok oldalon, hogy mit érdemes tudni róluk, és rögtön gondoltam, hogy be fog válni a családi rendezvényen is.

Selfiegép, az aduász

A családi esemény sikerein fellelkesedve egyre többször használtam a Selfiegép.hu szolgáltatásait. Volt olyan alkalom is, amikor nem is a fotóst ajánlottam első körben, hanem a selfiegép bérlést. A selfiegep.hu/fotosarok oldal már böngészőm kedvencei között szerepelt, és rendszeresen kaptam a pozitív visszajelzéseket, hogy mennyire elégedettek a szolgáltatással.

Egy alkalommal Budapesten kívülre, a várostól 30 kilométerre kellett egy évfolyam találkozót megszerveznem. Alapvetően inkább elegáns eseményre gondoltak a megbízók, ezért profi fotóst akartak felbérelni, vonakodtak a selfiegépes ötletemtől. Kicsit sajnáltam, hogy most nem a Selfiegép csapatával fogok dolgozni, de természetesen elfogadtam a döntést. A helyszín nagyon szépen be lett rendezve, és minden más dolog is szépen alakult. Aztán pár nappal az esemény előtt a fotós lemondta. Újból a Selfiegép.hu-t javasoltam, és meg is mutattam a selfiegep.hu/fotosarok oldalon, hogy milyen szolgáltatásaik vannak. A vidéki helyszín sem volt akadály, mivel minimális kiszállási díjjal, Budapesten kívül is vállalnak munkát.

Végül belementek, és együtt kiválasztottunk egy elegánsabb hátteret a fotósarokhoz. Leegyeztettük, hogy milyen szöveg és logó szerepeljen a selfieken. Azért, hogy a Selfiegép.hu még több előnyére rávilágítsak, elmondtam, hogy az elkészített képeket rögtön ki lehet nyomtatni, és nincsen limit az elkészített és kinyomtatott képek számát tekintve. Hely szempontjából sincs szükség nagy területre, hiszen 3×3 méteren már feltudják állítani a fotósarkokat.

A kezdeti vonakodás ellenére nagyon jól sikerült az összejövetel, és a selfiegépes megoldásnak is sikere volt. Bár kezdetben inkább elegánsabb képek készültek, azért egy kis oldódás után megindult a viccesebb fotózkodás is. Eredetileg hat órára béreltük ki a berendezést, de végül kitolódott nyolc órára, mert annyira népszerű lett az este folyamán. Az este végén mindenki azt mondta, hogy talán még jobb is, hogy így alakult, mert egyrészt remek szórakozást nyújtott, másrészt mindenki kapott már aznap este egy nyomtatott képet az eseményről.

A későbbi munkáim során is sokszor használtam a Selfiegép. hu berendezéseit. Nem egyszer biztosított minőségi megoldást, ha valami pluszra volt szükség, vagy ha egy fotós esetleg lemondta a megbízást. És amikor ránézek az ablakaimra vagy a szép bejárati ajtómra, mindig eszembe jut az a nyílt nap, amikor először találkoztam a Selfiegéppel. Nem csak új nyílászárókra tettem szert, hanem a rendezvényszervezői kelléktáramat is bővítettem a Selfiegép.hu szolgáltatásaival.