A felújítás során bérmunkára is szükség volt

Az idei házfelújításunk nem kis meló volt. Már régóta tervezgettük, hogy meg kell csinálni a házat, de igazából csak halogattuk, ameddig csak lehetett. Persze utólag mindig okos az ember és utólag sokszor máshogy döntene és mi sem hagytuk volna ilyen sokára ezt a felújítást, ha újra kellene csinálni, de ezt most így alakult, már nem tudunk változtatni rajta így utólag.

Az is hozzátartozik a történethez, hogy igazából pénzünk sem volt hozzá annyi, amennyi kellett volna, hogy belevágjunk, így ezért is várnunk kellett vele. A felújítás során talán a legnagyobb dolog az az összes nyílászáró cseréje volt. Mivel még az eredeti ablakok és ajtók voltak beszerelve, így már szinte elodázhatatlan volt ezeknek a cseréje. Gyakorlatilag már mindent átengedtek, amit csak lehetett, így mindenképpen újakat kellett beszerelni.

Az egész felújításhoz új acélszerkezetekre is szükség volt. Ezt pedig bérmunkában végeztettük el méghozzá az Acélpartner Kft-vel, amelyre az acelpartner.hu/bermunka oldalon találtunk.

Ez a cég nem csak a saját alapanyagából vagy vásárolt alapanyagból készít acélipari termékeket, hanem úgynevezett bérmunkát is vállal, amikor tulajdonképpen csak a szolgáltatást nyújtja a helyszínnel és a saját gépeivel, viszont az alapanygot a vevő vagy megbízó hozza. Ez úgy működik, hogy az átküldött gyártási műhelyrajz alapján kidolgozzák a legoptimálisabb lemeztervet, amelyet visszaküldenek a megrendelőnek és ha ő rábólint vagy elfogadja a tervet, akkor már csak az árat kell elfogadnia és mehet is a bérmunka.

A vágást követően a éleket sarokcsiszolóval sorjázzák 0,5 és egy 1 mm között, illetve opcionálisan lehet még kérni felülettisztítást is szemcseszórással. Ez nem egy automatikus szolgáltatás, hanem külön kell kérni, hogy ezt is megcsinálják.  

Maga a vállalkozás egyébként egy teljesen magyar tulajdonban lévő cég, amely már 1999 óta létezik a magyar piacon és mára már egy komoly szereplőjévé vált. Sőt, nem csak a magyar piacon, hiszen több külföldi partnere is van, így el lehet mondani róla, hogy egy nemzetközileg is ismert vállalkozásról beszélünk.

Enyhén ötvözött acélok és általános rendeltetésű szerkezeti acélok gyártásával és értékesítésével foglalkoznak legfőképpen. További főbb tevékenységi körük a láng- és plazmavágás, hegesztési gyökök előkészítése, felülettisztítás, vagy akár lemezlakatos munkák végzése, illetve CNC gépi fogácsolás.

A lemezek vágása esetében a vágási tartomány 5 és 280 mm közötti. A legnagyobb méret, amit még magas minőségben képesek vágni az 4000 és 13.000 mm között van. Az éves feldolgozási kapacitásuk sem kicsi, hiszen nagyjából 6 és 7 ezer tonna közé tehető.

Különböző gépekkel végzik a vágási munkákat, amelyek között megtalálható 2 db 4 fejes és 1 db 6 fejes CNC lángvágó. Emellett pedig még rendelkeznek 3D-s plazmavágóval, 1 db szemcseszóróval, sőt még villás targoncával és híddaruval is. Tehát minden adott ahhoz, hogy a lehető legtökéletesebb munkát végezzék el.

Az ajánlatkérésekre nagyjából 1 és 3 napon belül szoktak konkrét ajánlatot adni attól függően, hogy milyen a megrendelt szolgáltatás. A vállalásokat pedig 1-2 hetes határidővel szokták teljesíteni. Mivel ekkora géppark áll rendelkezésre és egyszerre több gépen is tudnak dolgozni, így szerencsére elég gyorsan, általában rövid határidővel szokták teljesíteni a vállalásaikat. Ehhez a gyorsasághoz hozzásegít még az is, hogy 2000 tonnányi saját alapanyag készlettel rendelkeznek, maximálisan 250 mm-es vastagságig. Ez hatalmas nagy könnyebbséget jelent, hiszen sokszor az alapanyagok közül tudják kiválasztani a megfelelőt és nem kell külföldről rendelni, ami sokszor hosszú időbe is beletelhet.

Mi is nagyon meg voltunk elégedve a szolgáltatásokkal, így aki csak kérdezi, annak mindig ajánlom az acelpartner.hu/bermunka oldalt.